Nemcsak önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre voksolhatnak a választók október 3-án, hanem a kisebbségi önkormányzatok tagjait is ekkor választják. Rájuk csak azok szavazhatnak, akik július 15-ig regisztráltatták magukat a kisebbségi választói névjegyzékben. Határidőre országosan 230 ezren jelentkeztek.
Magyarország több mint 1200 településén már biztosan tartanak kisebbségi választást az október 3-i települési önkormányzati választással egy időben. Őrsi Gábor, az Országos Választási Iroda szóvivője azt is elmondta, hogy ezek a számok még változhatnak, mert folyamatosan kapják az adatokat a választás kiírásáról és a jogorvoslat is változtathat még a számokon. Hiába változtatták meg négy éve a szabályokat, az etnobiznisz folytatódik. Borsodban váratlanul szlovének bukkantak fel, sokfelé pedig a cigány önkormányzat nem is romák részvételével alakulhat meg. A cél az lehet, hogy minél többen jussanak állami támogatáshoz.
„Gyulát egyre több romániai utazó keresi fel a hétvégéken. A városba évente átlagosan 600.000 látogató érkezik. Hétvégeken, ünnepnapokon a vendégek 80-85 százaléka Romániából látogat a városba. A nyár folyamán a vendégek 50%-a romániai” – olvasható az Evenimentul Zilei román nyelvű országos napilapban és a www.evz.ro weboldalon. A megjelenés a Magyar Turizmus Zrt. romániai külképviselete és Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága (DaRMI), továbbá a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft., a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft., az orosházi Tourinform iroda és a dél-alföldi turisztikai szolgáltatók bevonásával májusban megvalósult régiós tanulmányút eredménye – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
Bárki kérheti felvételét a választói névjegyzékbe,
megérett a módosításra a kisebbségi törvény
Magyar Nemzet, 2010. július 26. hétfő
Immár bizonyos: nemcsak álrománok, hanem álörmények és álromák is nagy számban feliratkoztak a kisebbségi választói névjegyzékre – tudtuk meg. Az etnobizniszre az ad lehetőséget, hogy a jelenlegi választójog finoman szólva nem teszi lehetővé a haszonleső illetéktelenek kiszűrését.
Nemcsak álrománok, hanem álörmények és álromák is nagy számban feliratkoztak a kisebbségi választói névjegyzékre – ismerteti a Magyar Nemzet. A napilap cikke szerint az etnobizniszre az ad lehetőséget, hogy a jelenlegi választójog alapján nem lehet kiszűrni a haszonleső illetékteleneket.
Társadalmi párbeszéd a kisebbségi törvény újragondolása érdekében
A Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága Szászfalvi László államtitkár vezetésével társadalmi párbeszédet kezdeményez a többség és kisebbség harmonikus együttélése során megvalósítható, a kisebbségek kultúrájának, anyanyelvének megőrzését és fejlesztését biztosító jogszabályi keretek továbbfejlesztése érdekében. A minisztérium augusztus 31-ig várja a civil és érdekképviseleti szervezetek véleményét, javaslatait.
Két héten belül ki kell írni a kisebbségi választásokat
MTI 2010. július 27., kedd 4:04
Két héten belül, augusztus 9-ig ki kell írniuk a települési kisebbségi önkormányzati választásokat az érintett helyi választási bizottságoknak; a voksolásokat az önkormányzati választásokkal egy napon, október 3-án tartják.
A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán az a magyar állampolgár vehet részt, aki július 15-ig felvetette magát a kisebbségi választói jegyzékbe. Az Országos Választási Iroda (OVI) internetes oldala, a www.valasztas.hu adatai szerint ezt 228.664-an kérték. Július 15-e után a jegyzékre már nem lehet felkerülni, az azon szereplő választópolgárok száma azonban csökkenhet.
Szeged - Ismét lehet román nyelvű istentiszteleteket is tartani a szegedi szerbek templomában. Az áprilisban kipattant vitás ügyet elrendezte a két közösség, írott szerződést kötöttek.
4/2010. OVB állásfoglalás a kisebbségi választói jegyzékbe vétel iránti kérelem-nyomtatvány kitöltéséről szóló 17/2006. (VI. 21.) OVB állásfoglalás módosításáról
4/2010. OVB állásfoglalás
a kisebbségi választói jegyzékbe vétel iránti kérelem-nyomtatvány kitöltéséről szóló 17/2006. (VI. 21.) OVB állásfoglalás módosításáról
Az Országos Választási Bizottság a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 115/I. §-a (8) bekezdésének a) pontjában írt hatáskörében eljárva a kisebbségi választói jegyzékbe vétel iránti kérelem-nyomtatvány kitöltéséről szóló 17/2006. (VI. 21.) OVB állásfoglalás az alábbiakkal egészíti ki:
Jogalkotással a kisebbségi közösségek helyzetének javításáért
Vineri, 18 Iunie 2010 10:47
A kisebbségi törvény módosítását tervezi a kormány
A kisebbségi törvény felülvizsgálata és újragondolása lesz az Országgyűlés és a kormány 13 nemzeti és etnikai közösséget érintő egyik legfontosabb feladata a következő években – mondta Szászfalvi László egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkár, miután Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal találkozott szerdán.
Szerkesztőségi jegyzet – Foaia românească, 2010. június 11.
Vineri, 11 Iunie 2010 12:31
Az esély meghozhatja a változást
„Amennyiben Ön a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) kisebbséghez tartozik, 2010 októberében részt vehet a helyi önkormányzati választásokkal azonos napon tartott települési kisebbségi önkormányzati választáson.” Így kezdődik az a felhívás, melyet mindnyájan megkaptunk postán a Választási Irodától. Az elmúlt napokban, Magyarország összes állampolgára megkapta azt a regisztrációs lapot, mellyel kisebbségi választói jegyzékbe vetetheti magát. Ezzel elkezdődött az a folyamat, mellyel jegyzékbe veszik mindazokat, akik részt kívánnak venni (választóként vagy választottként) az őszi kisebbségi választásokon. Az emberek viszont nem tudnak túl sokat erről a lehetőségről és sokszor, amit tudnak is, azt is tévesen.
A Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége határozottan tiltakozik a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata hivatalos lapjának számító Cronica c. újság 2010. június 4-ei száma 2. oldalánmegjelent írás tartalma és üzenete ellen. Az országos önkormányzatkiadványa azzal, hogy nem tesz különbséget a hazai román közösség által ténylegesen románként elfogadott és e közösség véleménye szerint nemzetiségünktől idegen egyének között, egy törvénytelen, erkölcstelen, a hazai nemzetiségek, de főleg a románság számára káros és megalázó jelenség létjogosultságát ismeri el, sőt a kisebbségi jogokkal való visszaélést ártatlannak és jótékonynak („nevinovat şi benefic”) tartja. Teszi ezt a vezércikkben, amely a sajtógyakorlatban a fenntartó szervezet, valamint a lap készítőinek hivatalos álláspontját tükrözi.
Kállai Ernő: a kisebbségi választási folyamatban csak az érintett kisebbségi közösségekhez tartozók vegyenek részt
Budapest, 2010. május 26., szerda (MTI)
A kisebbségi ombudsman azt kéri, hogy a kisebbségi önkormányzati választás folyamatában csak azok vegyenek részt, akik ténylegesen az érintett kisebbségi közösségekhez tartoznak.
Kállai Ernő az MTI-hez szerdán eljuttatott – az őszi települési kisebbségi önkormányzati választások kapcsán tett – felhívásában közölte továbbá, hogy a választási visszaélések elkerülése érdekében folyamatosan egyeztetni kíván a választási szervekkel, valamint felveszi a kapcsolatot a legfőbb ügyésszel is.
Új, állandó kiállítással folytatódott a Kohán-centenárium megünneplése Gyulán. Kedden, a Múzeumi Világnapon megnyitott kiállításon eddig nem látott Kohán festmények is bemutatásra kerültek. Idén még Budapesten és Brüsszelben is nyílik kiállítás Kohán műveiből, és egy kismonográfia is megjelenik a festőművész emlékére.
Precedens értékű ítélet született 2010. május 19-én, a Gyulai Városi Bíróságon. Az első fokon eljáró bíróság felmentette Jova Évát, a „Foaia românească” nemzetiségi hetilap főszerkesztőjét mindkét ellene indított büntetőperben, amelyekben azzal vádolták, hogy megrágalmazta és becsületébenmegsértette volna a Fővárosi Román Önkormányzat (FRÖ) tagjait, akkor, amikor ezektöbbségét „etnobizniszeseknek” nevezte, akik „nem tartoznak a magyarországi román közösséghez”.
A helyi választási irodák elkezdték postázni a települési kisebbségi választással kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó leveleket; május 31-éig minden választópolgárnak meg kell kapnia a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételhez szükséges, a tájékoztatóhoz mellékelt nyomtatványt.